2007.12.07 -  ALL ABOUT CINEMA AND FILMS 3.- MOVIE CLICHÉS

5 perc Angol online magazin

2007.december 07.

 

Szia  !

Azt már elmeséltem neked a héten, hogy nagyon régen voltam moziban utoljára, de talán azt még nem mondtam, hogy nekem a horrorfilmek és a romantikus vígjátékok a kedvenceim (jó kis párosítás:). Annak ellenére viszont, hogy nagy horrorfilm rajongó vagyok (talán már inkább csak voltam), az utóbbi időben igen hamar frászt kapok mindentől. Például tegnap hajnali 5-kor arra ébredtem, hogy Artúr "beszélget" valakivel. Nem mentem át hozzá, mert gondoltam, hogy majd visszaalszik, de amikor már negyed órája dumált, megnéztem, hogy mi lehet az. Nézett egy pontra és magyarázott neki, még etetés közben sem vette le a szemét róla. Hát jól rám hozta a szívbajt, hogy ki lehet nálunk, akit csak ő lát, én nem, és még társalog is vele az ő kis 4 hónapos babanyelvén. Délután még egy life-size Miki egérrel is összefutottunk (nagy kedvence), de az egér mellett a tévében bikinis lányok táncoltak, és azt érdekesebbnek találta. Hát ez van, már kész férfi!:)

Apropó, hallottad, hogy egy olasz bíróság beidézte magát Miki egeret egy tárgyalásra? Ha nem, itt elolvashatod. Nagyon vicces, és igaz is:
 http://5perc.hu/hirek/kulfold/2140.html

Ma utoljára foglalkozunk a mozi témával, mégpedig movie cliché-ket, azaz filmes közhelyeket fogunk olvasni. Ez is nagyon vicces és igaz!

Jó tanulást és kellemes hétvégét kívánok!

Üdv,
Nóri

PS: A szerdai leckébe csúszott egy kis hiba a következő mondatból hiányzott az "are":

Jelöld meg a legmegfelelőbb mondatba illő szót!

1. Lord of the Rings is a long film but the special ..........  ARE fantastic.
a) affects
b) effects
c) scenes
d) tricks

Mai Lecke

ALL ABOUT CINEMA AND FILMS 3.

MOVIE CLICHÉS

If a flying airplane/helicopter runs out of fuel and crashes, it still explodes as if the tank were full.

There is always a pilot, or a doctor, or an armed off-duty police officer on board of an airplane.

Bars in movies don't need to make money. Anytime you see a scene in a bar, the bar nowhere near as busy as it needs to be in order to stay in business. The bartender always has time for long conversations with the patrons, to wash glasses, or to flip bottles in the air just for fun. 

If you are an underage drinker in a horror film, you will die horribly, and probably first.

Aliens usually speak English and have same colloquialisms: planet.

Whenever someone looks through the binoculars, you see two joined circles instead of one.

At least one of a pair of identical twins is born evil

Newborn babies can babble, crawl, and hold their heads steady.

Movie people can get cabs instantly, unless they are in danger, whereupon no cab can be found.

Movie characters driving in the city will get to park wherever they like when they get to their destination.

Movie characters never make typing mistakes.

Thunder and lightning always happen at the same time.

All movie mothers will prepare a breakfast, usually consisting of scrambled eggs, bacon, etc. Dad and the kids will invariably arrive at the table 30 seconds before Dad has to leave for the office and the kids have to catch the school bus. Each will have time only for a sip of coffee/juice and/or one bite of toast. There must be enough food left over in these homes to feed an emerging nation!

The movie hero is (almost) always divorced, but he still has some contact with his ex-wife who tells him that she could not stay married to him because she loves him too much.

The hero lives in New York City working at some okay, but not particularly high-paying job, and yet he or she has a roomy apartment filled with nice stuff, generally with a good view, and sometimes a nice, romantic rooftop to go to.

Any apartment in Paris will have a view of the Eiffel Tower.

Even when depicted as foreigners (including aliens from outer space) all actors speak and understand a common language (usually English) unless the film's plot depends on a language barrier.

Most babies are born clean, with perfectly shaped heads and dry hair.

GLOSSARY

armed felfegyverzett
bartender csapos/pultos
binoculars távcső
cab taxi
colloquialism hétköznapi szófordulat
fuel üzemanyag
identical twins egypetéjú ikrek
instantly azonnal
invariably mindig, változatlanul
language barrier nyelvi korlát
not particularly nem különösebben
off-duty police officer rendőr, aki nincs szolgálatban
patorn törzsvendég
to babble gagyog
to be born evil gonosznak születni
to crawl csúszni, mászni
to depend on sth függ vmitől
to flip bottles in the air megpörgeti az üvegeket a levegőben
to hold sth steady magabiztosan tart
to run out of sth kifogy valamből
underage drinker kiskorú alkoholfogyasztó

 

 

HIRDETÉS - AJÁNLOTT NYELVISKOLA

Millennium Idegennyelvi Központ
1064 Budapest, Vörösmarty utca 45.
(Vörösmarty - Aradi sarok)
Telefon: 06-1-353-4209, 06-70-452-0474
 

C 2003-2007 | 5perc Csoport Kft. - Minden jog fenntartva

Amennyiben a későbbiekben nem kívánsz tőlünk további információt kapni, akkor csak egyszerűen kattints az alábbi hivatkozásra, és ezzel kijelentkezhetsz a listánkról.
Kérlek, vegyetek le a listátokról

Nehézségi szint:



Megosztás
Hozzászólások
Szólj hozzá a leckéhez!
Szólj hozzá!

Írd be a képen látható kódot

Kérdés küldése

Hozzászólások

Kedves Anna,

Köszönjük, hogy jelezted a hibát és már dolgozunk rajta. Remélhetőleg hamarosan újból elérhető lesz a letöltés. …

Szia!

Sajnos nem tudom letölteni a munkafüzetet, mert “500 internal server error” -t ír ki :( Máshonnan nem …

I like listening to similar music, but I did not understand where is the question?I would like get …
katabakacsi | 2012 02 09 - 16:49
Natasha Bedingfield: Wild Horses
Oké meghallgattam. És akkor most mi is a feladat? Ettől nem leszek okosabb angolból. Főleg, hogy kezdő vagyok..... …
Zsu | 2012 02 08 - 15:51
Jennifer Lopez: Let's Get Loud

Sziasztok!
Én a lányomnak szeretném letölteni az anyagot és a CD anyagát, meglepetésként névnapjára, mert most …

Nyesténé Marianna | 2012 02 08 - 10:24
1000 kérdés 1000 válasz - MP3 CD melléklettel
Szia Dini, néhány nap késéssel, de megérkeztek az amerikai hanganyagok is, és már fel is töltöttem őket. Jó …
Szia Nóri! Nem tudom, hogy csak én vagyok béna vagy tényleg nincs még fent a honlapon az amerikai …
Szia! Még annyit hozzátennék, hogy a kantár angolul bridle vagy bridon. A szakirodalom mindkettőt használja tapasztalataim szerint.
Jackpot | 2012 02 06 - 13:32
2012.02.06. - Lóhátra fel!
3. A ló fején lévő szerelék egységesen a kantár, ami angolul BRIDON, ha jól tudom. A reins, amit …
Jackpot | 2012 02 06 - 13:08
2012.02.06. - Lóhátra fel!
Szia Nóri! Örömmel vettem észre, hogy ma a lovakkal foglalkozol. Nagyon szeretek lovagolni, így az angol szavak is …
Jackpot | 2012 02 06 - 13:03
2012.02.06. - Lóhátra fel!
Sziasztok! nem tudnátok elküldeni ennek az anyagnak az írott változatát, mert nem nagyon értem a zene meg a …
László Georgina | 2012 02 06 - 12:26
Hungary, land of spas
Üdv! Bevallom nem vagyok egy zenerajongó. És eddig occkodtam az ilyen tananyagtól,de a kíváncsiság rá vett ma megszegtem …
Hkovacs janos | 2012 02 05 - 16:35
Lady Gaga ft. Beyoncé - Telephone
Köszi, itthoni netezés lesz. :)
Tombgirl | 2012 02 03 - 23:53
MEGJELENT A MAGAZIN NOVEMBERI SZÁMA!
Többnyire ingyenesek a csatornák, mobilon pl az összes
Péter | 2012 02 03 - 23:49
MEGJELENT A MAGAZIN NOVEMBERI SZÁMA!
A filmon.com ingyenes? Úgy emlékszem ebben a számban ajánljátok...
Tombgirl | 2012 02 03 - 23:44
MEGJELENT A MAGAZIN NOVEMBERI SZÁMA!
én most készülök angol szóbelire amihez hozzátartozik hogy ismernem és tudnom kell használnom majdnem az összes igeidőt. nagy …
bubu(L) | 2012 02 03 - 12:38
2006.05.30 - PRESENT PERFECT SIMPLE TENSE
Kedves Nóri! A hanganyagban és a magyar szövegben is 3 halottról van szó, a címben pedig 13 szerepel. …
Kedves Nóri! Jobb volt, amikor a hanganyagok elején ill. végén volt egy kis zene. Egyrészt tetszett, másrész jobban …
Köszi ! Megvettem, megyünk síelni és a kocsiban fogom olvasni. Klári
Horváth Klára | 2012 02 02 - 17:21
MEGJELENT A MAGAZIN FEBRUÁRI SZÁMA!

Kedves Erika,

itt találod havi bontásban az összes hanganyagot:
http://www.5percangol.hu/5percangol_magazin

Jó tanulást,
Nóri

Nóri | 2012 02 02 - 15:53
MÁSODIK ÉVAD - 12 szám - 2010/2011

Kedves Nóri! Megvettem az első évadot egyben. Kérdésem az lenne, hogy hol tudnám egyben letölteni az audiókat. A …

Erika | 2012 02 02 - 15:39
MÁSODIK ÉVAD - 12 szám - 2010/2011
nagyon tetszik az oldal. :3
tomi | 2012 02 01 - 10:30
AT THE DOCTOR'S
Szia, itt tudod egyben letölteni az audiókat: http://www.5percangol.hu/cikkek/kategoriak/2012_februar Egyenként pedig a magazin menüpont alatt a 2012 február almenüben …
Nóri | 2012 01 30 - 15:45
2011 január - AUDIO LETÖLTÉS EGYBEN
Az 5Perc Angol Magazin 2011-es évfolyam számait a mai napon átvettem. Hogyan tudom letölteni a magazinokhoz tartozó hanganyagokat? …
Becze Emília | 2012 01 30 - 15:37
2011 január - AUDIO LETÖLTÉS EGYBEN
DMCA.com