2008.03.25 -  Artúr autója

5 perc Angol online magazin

2008 március 25.


Szia !

Remélem kellemesen telt a Húsvétod! Mi jót pihentünk, és sok finomságot ettünk. Ez volt az első olyan ünnepünk, amikor Artúr fiunk koránál fogva (egy hét múlva 8 hónapos lesz) már értékelte is a nyuszihozta ajándékokat, és sikerült is a család minden tagjától bezsebelnie valamit. Sőt, olyan izgalmakat élt át, hogy vasárnap még az egyébként szuper este 8-tól reggel 7-ig tartó alvás sem ment zökkenőmentesen. Történt ugyanis, hogy éjjel 2 óra körül alváshoz készülődve (mi éjjeli baglyok vagyunk) bekukkantottam a szobájába, hogy minden rendben van-e, és a legnagyobb meglepetésemre Artúr az ágyában ült szép csendben és nézegetett... ekkor pedig elkövettük azt a hibát, hogy na jó, feküdj közénk! Innentől kezdve a szeme kipattant, és apa-anya mászás, szemnyomogatás, hajhuzigálás következett. Majd amikor már egy ideje csöndben volt, egyszer csak megszólalt, hogy 'APA', mindezt kristálytisztán artikulálva:-) Egy idő után aztán visszavittük a szobájába, és ott el is aludt. Szóval remélhetőleg ez egy kis húsvéti intermezzo volt csak!

Hogy egy képet is mutassak a kis gézengúzról, íme -amint az ajándékba kapott (élete első) autóját vezeti harisnyában, enyhén nyálasan:-)

... és, hogy maradjunk az autó témánál, a héten autókkal, és autóvezetéssel fogunk foglalkozni. A múlt héten mutattam egy linket, ahol meg tudod hallgatni a szavak kiejtését, ezt most is ajánlom (sokan írtátok, hogy nagyon-nagy segítség kezdőknek):

http://www.howjsay.com/

Ma megtanuljuk az autó külső alkatrészeit, és megnézünk egy nagyon hasznos, direkt nyelvtanulóknak készült videót is az autó alkatrészeiről!

Jó tanulást!

Üdv,
Nóri

MAI LECKE

DRIVING

- PART OF A CAR 1. -



0 rear window hátsó ablak
1 number plate (Br.)/license plate (US) rendszámtábla
2 boot (Br.)/trunk (US) csomagtartó
3 bumper lökhárító
4 stop light (Br.)/break light (US) stoplámpa (megállásjelző)
5 reversing (Br.)/back-up light (US) tolatólámpa
6 front wheel/front tyre (Br.)/front tire (US) első kerék
7 side mirror (Br.)/side-view mirror (US), outside rear-view mirror (US) visszapillantó tükör
8 door ajtó
9 door handle kilincs, ajtónyitó
10 side window oldal ablak
11 exhaust (pipe) kipufogó


12 fog light ködlámpa
13 headlight első fényszóró
14 windscreen (Br.)/windshield (US) szélvédő
15 rear-view mirror visszapillantó tükör
16 bonnet (Br.)/hood (US) motorháztető
17 indicator (Br.)/turn signal (US) index, irányjelző

MEGNÉZEM

Korábbi videók
(klikk ide)

 

car boot sale - An event in a public place where people sell their unwanted possessions, often from the backs of their cars. (Olyan vásár, ahol az emberek - általában valami közterületen - az autójuk csomagtartójából árulják a használt dolgaikat, vagy amire már nincs szüksgük. Bolhapiac tulajdonképpen)
You can pick up a lot of bargains at a car boot sale. - Rengeteg jó vásárt lehet csinálni egy autós bolhapiacon.

to drive someone up the wall - to make someone extremely angry. (Valakit nagyon felbosszantani)
"My neighbours are driving me up the wall with their loud music." - A szomszédiam az őrületbe kergetnek/teljesen kiidegelnek a hangos zenéjükkel.

C 2003-2008 | 5perc Csoport Kft. - Minden jog fenntartva
Amennyiben a későbbiekben nem kívánsz tőlünk további információt kapni, akkor csak egyszerűen kattints az alábbi hivatkozásra, és ezzel kijelentkezhetsz a listánkról.
Kérlek, vegyetek le a listátokról

Nehézségi szint:



Megosztás
Hozzászólások
Veró x
Veró 2008. márc. 25.
Nagyon helyes a fiad! :o) és köszi az oldalért! nagyon sokat segít! :o)
Edina x
Edina 2008. márc. 25.
Szia Nóri! Nagyon köszönöm ezt a rengeteg anyagot!
Klári x
Klári 2008. márc. 25.
Nóri! Fergeteges ez a gyermek!!!A "szeme sem áll jól!!" Legyen ilyen mosolygós, vidám!
Nicole90 x
Nicole90 2008. márc. 26.
Sziasztok! Egy kis segítségre lenne szükségem. Idén érettségizem angolból elõre hozottan, emelt szinten. Ha valaki tud olyan oldalt, ahol emelt szintû szóbeli érettségi tételek (pl nõi egyenjogúság, jóléti problémák etc.) olvashatók kidolgozva, légyszi linkelje be nekem. Elõre is köszönöm a segítséget! Üdv, Nicole
Szólj hozzá a leckéhez!
Szólj hozzá!

Írd be a képen látható kódot

Kérdés küldése

Hozzászólások

Kedves Anna,

Köszönjük, hogy jelezted a hibát és már dolgozunk rajta. Remélhetőleg hamarosan újból elérhető lesz a letöltés. …

Szia!

Sajnos nem tudom letölteni a munkafüzetet, mert “500 internal server error” -t ír ki :( Máshonnan nem …

I like listening to similar music, but I did not understand where is the question?I would like get …
katabakacsi | 2012 02 09 - 16:49
Natasha Bedingfield: Wild Horses
Oké meghallgattam. És akkor most mi is a feladat? Ettől nem leszek okosabb angolból. Főleg, hogy kezdő vagyok..... …
Zsu | 2012 02 08 - 15:51
Jennifer Lopez: Let's Get Loud

Sziasztok!
Én a lányomnak szeretném letölteni az anyagot és a CD anyagát, meglepetésként névnapjára, mert most …

Nyesténé Marianna | 2012 02 08 - 10:24
1000 kérdés 1000 válasz - MP3 CD melléklettel
Szia Dini, néhány nap késéssel, de megérkeztek az amerikai hanganyagok is, és már fel is töltöttem őket. Jó …
Szia Nóri! Nem tudom, hogy csak én vagyok béna vagy tényleg nincs még fent a honlapon az amerikai …
Szia! Még annyit hozzátennék, hogy a kantár angolul bridle vagy bridon. A szakirodalom mindkettőt használja tapasztalataim szerint.
Jackpot | 2012 02 06 - 13:32
2012.02.06. - Lóhátra fel!
3. A ló fején lévő szerelék egységesen a kantár, ami angolul BRIDON, ha jól tudom. A reins, amit …
Jackpot | 2012 02 06 - 13:08
2012.02.06. - Lóhátra fel!
Szia Nóri! Örömmel vettem észre, hogy ma a lovakkal foglalkozol. Nagyon szeretek lovagolni, így az angol szavak is …
Jackpot | 2012 02 06 - 13:03
2012.02.06. - Lóhátra fel!
Sziasztok! nem tudnátok elküldeni ennek az anyagnak az írott változatát, mert nem nagyon értem a zene meg a …
László Georgina | 2012 02 06 - 12:26
Hungary, land of spas
Üdv! Bevallom nem vagyok egy zenerajongó. És eddig occkodtam az ilyen tananyagtól,de a kíváncsiság rá vett ma megszegtem …
Hkovacs janos | 2012 02 05 - 16:35
Lady Gaga ft. Beyoncé - Telephone
Köszi, itthoni netezés lesz. :)
Tombgirl | 2012 02 03 - 23:53
MEGJELENT A MAGAZIN NOVEMBERI SZÁMA!
Többnyire ingyenesek a csatornák, mobilon pl az összes
Péter | 2012 02 03 - 23:49
MEGJELENT A MAGAZIN NOVEMBERI SZÁMA!
A filmon.com ingyenes? Úgy emlékszem ebben a számban ajánljátok...
Tombgirl | 2012 02 03 - 23:44
MEGJELENT A MAGAZIN NOVEMBERI SZÁMA!
én most készülök angol szóbelire amihez hozzátartozik hogy ismernem és tudnom kell használnom majdnem az összes igeidőt. nagy …
bubu(L) | 2012 02 03 - 12:38
2006.05.30 - PRESENT PERFECT SIMPLE TENSE
Kedves Nóri! A hanganyagban és a magyar szövegben is 3 halottról van szó, a címben pedig 13 szerepel. …
Kedves Nóri! Jobb volt, amikor a hanganyagok elején ill. végén volt egy kis zene. Egyrészt tetszett, másrész jobban …
Köszi ! Megvettem, megyünk síelni és a kocsiban fogom olvasni. Klári
Horváth Klára | 2012 02 02 - 17:21
MEGJELENT A MAGAZIN FEBRUÁRI SZÁMA!

Kedves Erika,

itt találod havi bontásban az összes hanganyagot:
http://www.5percangol.hu/5percangol_magazin

Jó tanulást,
Nóri

Nóri | 2012 02 02 - 15:53
MÁSODIK ÉVAD - 12 szám - 2010/2011

Kedves Nóri! Megvettem az első évadot egyben. Kérdésem az lenne, hogy hol tudnám egyben letölteni az audiókat. A …

Erika | 2012 02 02 - 15:39
MÁSODIK ÉVAD - 12 szám - 2010/2011
nagyon tetszik az oldal. :3
tomi | 2012 02 01 - 10:30
AT THE DOCTOR'S
Szia, itt tudod egyben letölteni az audiókat: http://www.5percangol.hu/cikkek/kategoriak/2012_februar Egyenként pedig a magazin menüpont alatt a 2012 február almenüben …
Nóri | 2012 01 30 - 15:45
2011 január - AUDIO LETÖLTÉS EGYBEN
Az 5Perc Angol Magazin 2011-es évfolyam számait a mai napon átvettem. Hogyan tudom letölteni a magazinokhoz tartozó hanganyagokat? …
Becze Emília | 2012 01 30 - 15:37
2011 január - AUDIO LETÖLTÉS EGYBEN
DMCA.com