2008.06.02 - TRAVELLING AND HOLIDAYS 1.

5 perc Angol online magazin

2008 június 02.


Szia  !

Remélem kellemesen telt a hétvégéd! Mi pihentünk egy kicsit végre. Szombaton barátnőnk látogatott meg minket és itt is aludt nálunk, úgyhogy hajnalig traccspartizhattunk a kertben:-) Nagyon jó volt, és még az idő is szuper volt éjszaka. Vasárnap pedig a szüleimnél ebédeltünk, mert édesapám el fog utazni 4 hónapra, és nagyon sok mindenről le fog maradni ez idő alatt, többek között Artúr első szülinapjáról is:-(  Vasárnap délután pedig Artúr kipróbálhatta a 10 hónapos születésnapjára előre megkapott vízi taxiját:) Így örült neki:

Sajnos a múlt héten sok bosszúság is ért minket, és ez által sajnos titeket is! Az történ ugyanis, hogy betörtek a szerverünkre, és tönkretették a több, mint 71.000 olvasóból álló adatbázisunkat. Ezért is volt az, az elmúlt két hétben, hogy nem kaptátok meg minden nap a nyelvleckéket (pedig én minden nap szorgalmasan írtam:(  Az elmúlt 5 évünk munkáját próbálta meg tönkre tenni és megsemmisíteni, de szerencsére nagyon sok segítséget kaptunk Németországból és Törökországból is (különböző külföldi szervereket használtak átjáróknak a betöréshez, de a külföldiek nagyon készségesen álltak a segítségünkre). Mindamellett, hogy nagyon sok időnk és energiánk elment azzal, hogy megpróbáljunk mindent helyreállítani, sajnos tetemes anyagi kár is ért minket, szinte semmit nem is aludtunk az elmúlt két hétben. Külön köszönöm Erdősi Gergőnek és Zsellér Tamásnak is a sok segítséget! Remélem, hogy mától újra mindenki meg fogja kapni a leckéket, és visszatérhetünk a régi kerékvágásba. Sajnos nem tudom, és nem is értem, hogy miért és kit bánt az 5 perc Angol, és igen elszomorít az, hogy valakinek az a célja és érdeke, hogy tönkretegyen egy olyan kezdeményezést, ami több 10.000 emberek szeretne ingyenesen segíteni a nyelvtanulásban. Na mindegy, remélem egyszer kiderül, hogy ki volt az, és hogy miért tette.

De beszéljünk inkább vidámabb dolgokról! Elérkezett a június, most már tényleg itt a nyár, sokan készülnek utazni. Ezért is gondoltam, hogy a héten foglalkozzunk a nyárral és a nyaralással. Ma megtanuljuk a különböző utazással kapcsolatos kifejezéseket, és meghallgatjuk karaoke verzióban Joe Cocker Summer in the city című számát is!

Nagy népszerűségnek örvend még mindig az a link, amit korábban mutattam. Ez egy hangos szótár, csak be kell ütnöd a kívánt szót, és a program kiejti neked helyesen! Itt találod:

http://www.howjsay.com/

Ha nyáron (vagy bármikor egész évben) szeretnél Máltára vagy Londonba menni nyelvtanfolyamra, akkor mi ezt megszervezzük neked a szállással együtt. Erről bővebb infót itt találsz:

http://5percangol.hu/news/679.html
http://5percangol.hu/tanfolyamok/kulfolditanf/677.html

Jó tanulást kívánok!

Üdv,
Nóri

Mai lecke

TRAVELLING AND HOLIDAYS 1.

A következő szavakat nagyon gyakran össze szokták keverni a nyelvtanulók. Tanuljuk meg, hogy melyik mit jelent pontosan (nagyjából mindegyik valamilyen utazás típusra vonatkozik)! Az olvasmány végén találsz angol-magyar szószedetet, de azt csak a végén nézd meg, előtte próbáld meg egyedül megoldani a feladatokat!

1 an expedition a A journey by ship for pleasure
2 a flight b A journey by plane
3 a tour c The plan of a journey
4 a voyage d An informal word for journey. Sometimes meaning a short journey.
5 a package tour e A journey for a scientific or special purpose
6 an itinerary f A holiday which includes organised travel and accomodation
7 a trip g Taking journeys, generally.
8 travel h A journey by the sea.
9 a cruise i An organised journey to see the sights of a place.
10 a crossing j A journey from one side of the sea to the other.

... and now use these words in sentences!

  1. The travel agency will send you the ____________________for your trip.
  2. My brother went on a guided  ____________________of Paris.
  3. The first time we went from Hungary to Poland we had a very difficult  ____________________
  4. The first prize of the English competition is a luxury Mediterranean  ____________________
  5. When someone goes on a/an  ____________________, the price covers everything.
  6. The school organised a/an  ____________________  to search for the Medieval ruins.
  7. Skyeurope Airways announced the arrival of  ____________________ OE 178 from London.
  8. The Titanic sank on her first  ____________________ In 1912.
  9. ____________________ is one of my family’s main hobby.
  10. Mr Smith is away on a business  ____________________Would you like to speak to her assistant?
     
expedition expedíció
flight repülés, repülő járat
tour körutazás
voyage vízi utazás (vagy űrutazás is lehet)
package tour szervezett utazás (utazás, szállás benne van az árban)
itinerary útvonal, úti terv
trip rövid utazás
travel utazás
cruise tengeri utazás szórakozás és kikapcsolódás céljából
crossing átkelés a tengeren

1e, 2b, 3i, 4h, 5f, 6c, 7d, 8g, 9a, 10j
1-itinerary, 2-tour, 3-trip, 4-cruise, 5-package tour, 6-expedition, 7-flight, 8-voyage, 9-travel, 10-trip

JOE COCKER: SUMMER IN THE CITY

Hot town summer in the city
Back of my neck getting dirty and gritty
Been down, isn't it a pity
Doesn't seem to be a shadow in the city
All around people looking half dead
Walking on the sidewalk hotter than a match head

But at night it's a different world
Go out and find a girl
Come on, come on and dance all night
Despite the heat it will be alright
And babe, don't you know it's a pity
The days can't be like the night
In the summer in the city
In the summer in the city

Cool town, evening in the city
Dressed so fine and looking so pretty
Cool cat lookin for a kitty
Gonna look in every corner of the city
Till I'm weezin like a bus stop
Running up the stairs gonna meet ya on the roof top

But at night it's a different world
Go out and find a girl
Come on, come on lets dance all night
Despite the heat it will be alright
And babe, don't you know it's a pity
The days can't be like the night
In the summer in the city
In the summer in the city

Solo

But at night it's a different world
Go out and find a girl
Come on, come on lets dance all night
Despite the heatit will be alright
And babe don't you know it's a pity
The days can't be like the night
In the summer in the city
In the summer in the city

Hot town summer in the city

gritty kavicsos
pity kár
shadow árnyék
half dead félholt
roof top háztető
sidewalk járda
despite ... ... ellenére
kitty kiscica
corner sarok


Unatkozol? Egyedül vagy? Használd ki a nyugalmat és játsz!
Több 1000 játék egy oldalon
Látogasd meg új, társasjátékok aloldalunkat is!


PARTNERÜNK:

C 2003-2008 | 5perc Csoport Kft. - Minden jog fenntartva
Amennyiben a későbbiekben nem kívánsz tőlünk további információt kapni, akkor csak egyszerűen kattints az alábbi hivatkozásra, és ezzel kijelentkezhetsz a listánkról.
Kérlek, vegyetek le a listátokról

Nehézségi szint:



Megosztás
Hozzászólások
bmd x
bmd 2008. jún. 04.
Minnél nagyobb és látogatotabb egy oldal annál nagyobb az esélye, hogy fel fogják törni. Nem elsõsorban a 5 perc angol ellen írányulhatott ez a támadás. Ez csak egy kihívás volt annak aki feltörte. Ez minden napos dolog, ezért kell megfelelõen védekezni az ilyen ellen.
Gitta x
Gitta 2008. aug. 28.
http://www.5percangol.hu/archivum/2004/256.html Újakat is lehetne kitalálni, nem a régieket elõásni! De ettõl függetlenül jó ez az oldal:)!
Szólj hozzá a leckéhez!
Szólj hozzá!

Írd be a képen látható kódot

Kérdés küldése

Hozzászólások

Üdv! Bevallom nem vagyok egy zenerajongó. És eddig occkodtam az ilyen tananyagtól,de a kíváncsiság rá vett ma megszegtem …
Hkovacs janos | 2012 02 05 - 16:35
Lady Gaga ft. Beyoncé - Telephone
Köszi, itthoni netezés lesz. :)
Tombgirl | 2012 02 03 - 23:53
MEGJELENT A MAGAZIN NOVEMBERI SZÁMA!
Többnyire ingyenesek a csatornák, mobilon pl az összes
Péter | 2012 02 03 - 23:49
MEGJELENT A MAGAZIN NOVEMBERI SZÁMA!
A filmon.com ingyenes? Úgy emlékszem ebben a számban ajánljátok...
Tombgirl | 2012 02 03 - 23:44
MEGJELENT A MAGAZIN NOVEMBERI SZÁMA!
én most készülök angol szóbelire amihez hozzátartozik hogy ismernem és tudnom kell használnom majdnem az összes igeidőt. nagy …
bubu(L) | 2012 02 03 - 12:38
2006.05.30 - PRESENT PERFECT SIMPLE TENSE
Kedves Nóri! A hanganyagban és a magyar szövegben is 3 halottról van szó, a címben pedig 13 szerepel. …
Kedves Nóri! Jobb volt, amikor a hanganyagok elején ill. végén volt egy kis zene. Egyrészt tetszett, másrész jobban …
Köszi ! Megvettem, megyünk síelni és a kocsiban fogom olvasni. Klári
Horváth Klára | 2012 02 02 - 17:21
MEGJELENT A MAGAZIN FEBRUÁRI SZÁMA!

Kedves Erika,

itt találod havi bontásban az összes hanganyagot:
http://www.5percangol.hu/5percangol_magazin

Jó tanulást,
Nóri

Nóri | 2012 02 02 - 15:53
MÁSODIK ÉVAD - 12 szám - 2010/2011

Kedves Nóri! Megvettem az első évadot egyben. Kérdésem az lenne, hogy hol tudnám egyben letölteni az audiókat. A …

Erika | 2012 02 02 - 15:39
MÁSODIK ÉVAD - 12 szám - 2010/2011
nagyon tetszik az oldal. :3
tomi | 2012 02 01 - 10:30
AT THE DOCTOR'S
Szia, itt tudod egyben letölteni az audiókat: http://www.5percangol.hu/cikkek/kategoriak/2012_februar Egyenként pedig a magazin menüpont alatt a 2012 február almenüben …
Nóri | 2012 01 30 - 15:45
2011 január - AUDIO LETÖLTÉS EGYBEN
Az 5Perc Angol Magazin 2011-es évfolyam számait a mai napon átvettem. Hogyan tudom letölteni a magazinokhoz tartozó hanganyagokat? …
Becze Emília | 2012 01 30 - 15:37
2011 január - AUDIO LETÖLTÉS EGYBEN
A 2011-es évfolyam számait a mai napon átvettem. Hogyan tudom letölteni a hozzájuk tartozó hanganyagokat? Emília
Becze Emília | 2012 01 30 - 15:35
2011 január - AUDIO LETÖLTÉS EGYBEN
Szia! Szeretném megtudni honnan lehet letölteni a nyelvtani teszthez tartozó magyarázatokat, mert sosem találom köszi Gyöngyi
Gyöngyi | 2012 01 30 - 09:27
Celeb bits - Heather Locklear hospitalized
Szia, ez az 56-57. oldal hanganyaga, az oldalszámot elírtam, de már javítottam. Az 58. oldalnak nincs hanganyaga, nem …
Nóri | 2012 01 28 - 19:25
Charities in Britain
Szép estét! A hanganyag nem passzol a megadott oldalszámmal. Lehetséges, hogy a későbbiekben felkerül az 58. oldal hanganyaga? …
eszrevevo | 2012 01 28 - 19:12
Charities in Britain
Köszönjüüük Nori !!:) Nekem ez pont jól jön! Te mindig tudod,hogy mi kell éppen! :) Szeretünk! :)
Fehér Tamás | 2012 01 28 - 18:23
Working at a restaurant - useful dialogues 1. (BRIT)
Kedves Észrevevő … Kicseréltem a cikk címét, tényleg nem a helikopter volt ott, köszönöm, hogy észrevetted. Ahogy azt …
Szép napot Nóri! Mindig van, amit csiszoljon az ember, de már alakulgatunk. A megadott linken Julian Assange a …
Szia, a hírek magyar fordítását mindig az aktuális magazin menüpont alatt, az adott hírnél találod meg. Egyedül az …
Nagyon kedvelem ezt az angol oktatás módot.Évek óta olvasom,nézem.Sokat tanultam belőle,miközben szórakozom is. Köszönöm szépen a lehetőséget.Csak így …
Tóth Rozi | 2012 01 28 - 11:12
Travelling by ship - safety aboard
Szia, igazad van, sajnos az eredeti hírforrásban 2011 volt, és észre sem vettük. Természetesen a cikk a 2 …
Szép napot ismételten:) Az újság ígérete szerint a magyar fordítás megtalálható a weboldalon. Több hónapja keresem az egyes …
DMCA.com