Hat nyelvre kötelezték a New York-i hivatalokat
A soknemzetiségű New York vezetősége elrendelte, hogy a különböző városi hivatalokban ezentúl a hat leginkább ismert idegen nyelven - spanyolul, kínaiul, oroszul, koreaiul, olaszul és kreolul - álljanak az ügyfelek rendelkezésére.
Michael Bloomberg polgármester ezentúl elvárja, hogy a hivatalok ezeken a nyelvek álljanak az ügyfelek rendelkezésére, és szükség esetén készítsenek számukra fordításokat.Bloomberg azzal érvelt, hogy az 1,8 millió városlakónak, akik kínlódnak az angol nyelvvel, képeseknek kell lenniük arra, hogy az eddiginél könnyebben tudjanak érintkezni hivatalos személyekkel. Nincs még egy hely a világon, ahol ilyen vegyes lenne a lakosság összetétele, ami New York egyik legnagyobb erénye, de egyben jelentős kihívásokkal is járhat.
Azokat a városlakókat, akik a hat nyelv egyikén sem beszélnek, ezután is úgy szolgálják majd ki mint eddig, vagyis egyedi alapon, amit bevándorolt már ügyvédek jó ideje kérelmeztek és most nagy megelégedéssel fogadtak.
Bloomberg, aki folyékonyan beszél spanyolul, hatéves hivatali ideje alatt sokat tett már ennek érdekében. A város által fenntartott telefonhálózat forró vonalának dolgozói több nyelven adnak információt, és az iskolák fordítói hivatalát hat nyelvűre bővítették.
mti
Nehézségi szint:
- MEGJELENT A MAGAZIN FEBRUÁRI SZÁMA!
- NOTW - Costa Concordia sinks off Italy, 13 dead, dozens missing
- NOTW - iPhone ringtone brings New York Philharmonic to a stop
- NOTW - ‘Dentist’ sold false teeth, made in filthy home lab
- NOTW - Giant tuna is sold for record $736,000
- The Great Romantic Couples
- Celeb bits - Heather Locklear hospitalized
- Celeb bits - Sinead’s Twitter SOS after taking overdose
- Celeb bits - Madonna announces tour plans and jokes
- Celeb bits - Beyonceé and Jay-Z’s baby Blue Ivy Carter
Hozzászólások
Kedves Anna,
Köszönjük, hogy jelezted a hibát és már dolgozunk rajta. Remélhetőleg hamarosan újból elérhető lesz a letöltés. …
ÚJRA KAPHATÓ!!! - Kezdőknek és újrakezdőknek MOST CSAK 3300 forint!
Szia!
Sajnos nem tudom letölteni a munkafüzetet, mert “500 internal server error” -t ír ki :( Máshonnan nem …
ÚJRA KAPHATÓ!!! - Kezdőknek és újrakezdőknek MOST CSAK 3300 forint!
Natasha Bedingfield: Wild Horses
Jennifer Lopez: Let's Get Loud
Sziasztok!
Én a lányomnak szeretném letölteni az anyagot és a CD anyagát, meglepetésként névnapjára, mert most …
1000 kérdés 1000 válasz - MP3 CD melléklettel
2012 február - AUDIO LETÖTÉS EGYBEN - BRIT
2012 február - AUDIO LETÖTÉS EGYBEN - BRIT
2012.02.06. - Lóhátra fel!
2012.02.06. - Lóhátra fel!
2012.02.06. - Lóhátra fel!
Hungary, land of spas
Lady Gaga ft. Beyoncé - Telephone
MEGJELENT A MAGAZIN NOVEMBERI SZÁMA!
MEGJELENT A MAGAZIN NOVEMBERI SZÁMA!
MEGJELENT A MAGAZIN NOVEMBERI SZÁMA!
2006.05.30 - PRESENT PERFECT SIMPLE TENSE
NOTW - Costa Concordia sinks off Italy, 13 dead, dozens missing
2012 február - AUDIO LETÖTÉS EGYBEN - BRIT
MEGJELENT A MAGAZIN FEBRUÁRI SZÁMA!
Kedves Erika,
itt találod havi bontásban az összes hanganyagot:
http://www.5percangol.hu/5percangol_magazin
Jó tanulást,
Nóri
MÁSODIK ÉVAD - 12 szám - 2010/2011
Kedves Nóri! Megvettem az első évadot egyben. Kérdésem az lenne, hogy hol tudnám egyben letölteni az audiókat. A …
MÁSODIK ÉVAD - 12 szám - 2010/2011
AT THE DOCTOR'S
2011 január - AUDIO LETÖLTÉS EGYBEN
2011 január - AUDIO LETÖLTÉS EGYBEN








